Az oldal ebben a felbontásban nem használható!
Az oldal töltődik...

Gyógyteakészítés

A gyógyteák készítése és fogyasztása

A teaivásnak, a tealevelek kiválasztásának, elkészítésének a japánok és a kínaiak ősi idők óta mesterei. A régiek sokszor nagy távolságról hoztak különleges forrásvizet a teakészítéshez és ügyeltek arra, hogy útközben ne rázódjék össze a víz: evezés nélkül, csak a szél irányában vitorláztak. A hagyományos teaceremónián nem szabad hirtelen felhörpinteni a teát, szagolgatva és ízlelgetve kortyonként iszogatják. A teaivást választékos beszélgetés kíséri, még gyakrabban áhítatos csend. Kis teakunyhóban, -pavilonban végezték a teaivás szertartását, ahová az alacsony szemöldökfájú ajtón csak lehajtott fővel, mintegy alázatos lélekkel lehetett belépni s amely nyitott oldalain át szoros kapcsolatot biztosított a természettel.

Természetszeretet és mérséklet jellemezze a gyógyteaivókat. Hippokratész bölcs intelméről ne feledkezzünk meg: „Aki gyógyteát iszik, derűs, békességes lélekkel igya.”

Sohase hajtsuk fel egyszerre a csészényi gyógyteát. Ne siessünk! Midőn a csészét ajkunkhoz közelítjük élvezzük az ital illatát, leheljük be gőzét. Kortyonként igyunk, minden kortyot forgassunk meg szánkban. Ne tartsuk „rossznak” a keserű teát se! Teaivás közben ne foglalkozzunk mással, csak arra gondoljunk, hogy a növények hatóanyagai egész szervezetünket erősítik, gyógyítják. Sohase igyunk forró teát, várjuk meg amíg kellemes hőmérsékletre hűl. Ha módunk van rá, ne csapvízzel készítsük gyógyitalunkat, hanem minél jobb minőségű forrásvízzel. Sohase cukrozzuk! Ha édesíteni kívánjuk, használjunk mézet, de lehetőség szerint ne édesítsünk gyomor-, máj-, epe- és fogyasztó teát. Gyógynövényekből készíthetünk forrázatot, főzetet, nyers növénylét és pépet, tinktúrát vagy áztathatjuk (vízben állni hagyjuk) a gyógynövényt.

A puha növényrészekből (levél, virág, puha szár, föld feletti, „herba” rész) álló teafüvet leforrázzuk, átlagosan 6—7 percig állni hagyjuk, közben néhányszor megkeverjük, majd szűrjük. Főzetet készítünk a tömörebb állományú növényrészekből (gyökér, gyöktörzs, gumó, kéreg, termés). A leforrázott növényrészt (drogot) enyhén forraljuk 5-10 percig és 10-15 perc múlva leszűrjük. Hogyha a növény, a növényrész hőérzékeny hatóanyagot tartalmaz (ilyen például a csipkebogyó és a lenmag), áztatás (maceráció) szükséges. Hideg vízzel leöntve 8-10 óra hosszat szobahőmérsékleten tartjuk, azután szűrjük, elfogyasztáskor meglangyosítjuk. Növénylét úgy készítünk, hogy a friss növényt vagy növényrészt mosás után apróra vágjuk, edényben péppé dörzsöljük, azután nagy lyukú szitán vagy gyümölcsprésen átsajtoljuk.

A gyógynövények gyűjtéséről

A gyógynövényeket akkor gyűjtsük, amikor a felhasználandó rész a legmegfelelőbb fejlődési szakaszban van, amikor a legnagyobb a hatóanyagtartalma. A földbeli részeket, mégpedig a gyökeret (radix), a gyökértörzset (rhizoma). a hagymát (bulbus) a nyugalmi időszak elején ősszel vagy a végén-kora tavasszal gyűjtsük. A leveleket (folium) közvetlenül virágzás előtt, a virágokat (flos) általában virágzás elején, a teljes föld feletti részt (herba) a virágzás kezdetén, a magvakat (semen, bucca) a teljes érés előtt vagy alatt. A föld feletti részeket délelőtt, a harmat felszáradása után gyűjtsük, mert a reggel harmatosan szedett növény színét veszti, megbarnul. Eső után várjunk néhány napot a száradásig. A virágokat napsütésben kell gyűjteni, a gyökereket bármelyik napszakban lehet. Csak a könnyen pergő terméseket szedjük hűvös időben vagy reggel, a többi föld feletti részt száraz-napos időben. A vékony, egy-két éves gyökereknek még csekély a hatóanyag-tartalmuk, a vastagabb harmadik éves gyökerek a jók.

Az alacsonyabb növényeket kaszával vagy sarlóval vágjuk. Nagyobb növényekről lehetőleg ne szedjük le a levél nélküli vastag ágrészeket; a vastagabb leveles ágakról tépjük le a vékonyabb virágos ágakat. A leveleket virágzás előtt, alatt és után egyenként tépkedjük le, levélnyéllel együtt. A csalánt kaszáljuk, a leveleit azután kesztyűben szedjük le a szárról.

A gyógynövényeket különféle módokon tartósíthatjuk: természetes és mesterséges szárítással, hűtéssel és fagyasztással, konzerválhatjuk őket ecet, cukor, olaj hozzáadásával.

A legegyszerűbb és a legmegfelelőbb módszer a természetes melegen szárítás, a meleggel, hőközléssel történő vízelvonás, melynek hatására megszűnik a baktériumok, élesztők és penészek pusztító hatása. A száraz, kis nedvességtartalmú (5—15%) növényi részben csökken az enzimek tevékenysége, azon enzimeké is, amelyek a hatóanyagok nemkívánatos bomlását, változását idéznék elő. Így a tárolás során (fél éven belül) a szárított növény csak minimális hatóanyag-változást szenved. A helyesen szárított növényi részek alig veszítenek színükből és illatukból.

A szárítás szabályai a következők:

Legrövidebb ideig a virágot, legtovább a gyökereket szárítjuk. A természetes szárításhoz tiszta, szellős, meleg, száraz helyiség (padlás, veranda, terasz, erkély, szoba) alkalmas, s árnyékos hely, mert az erős napfény a kényes növényi részeket (virág, levél) kifakíthatja. Ha szabadban szárítunk, éjszakára vigyük fedett helyre a növényeket, nehogy megnedvesedjenek.

Amikor szárításra készítjük elő a növényt, távolítsuk el a gyűjtés során véletlenül hozzákeveredett idegen növényeket és növényrészeket (ha például virágokat gyűjtöttünk, akkor a leveleket).

A virágokat, virágos hajtásokat terméseket és magvakat egészben, a gyökereket aprítva szárítjuk.

A gyökereket már gyűjtéskor tisztítsuk meg kefével a földtől és vágjuk 10 centiméteres darabokra. Szárítás előtt az ujjnyinál vastagabbakat hasítsuk felébe, negyedébe.

A szárításhoz általában egy-két hét szükséges. Addig szárítsuk a növényeket, míg pattanva nem törnek. A befülledés, penészedés elkerülése végett vékony rétegben terítsük el a szárítandó gyógynövény-részeket és naponta forgassuk meg, az eleinte kétszer is. Száríthatunk asztalon, földre terített papíron vagy speciális szárítókereten.